fbpx

Komplett fogászati állapotfelmérés

Ismerkedjünk meg! Első találkozásunk során a legmodernebb technológiával fogunk átfogó képet alkotni fogai állapotáról és szaknyelvi kifejezések nélkül, könnyen érthetően magyarázzuk el, hogy milyen beavatkozásokra lesz szükség.

Fogaink állapota jelentős hatással bír fizikai, mentális és szociális egészségünkre. Fizikailag “annyi a dolguk”, hogy apróra őröljék az ételt, de ezzel jelentősen segítik emésztőrendszerünk működését. Ezen kívül jelentős az esztétikai szerepük is. Az egészséges, ápolt fogazat nem csak szép, de jó közérzetet biztosít, nagy mértékben hatással van arra, hogyan ítél meg minket a környezetünk. Testünk jövője múlhat azon, milyen állapotúak a fogaink! Ezért nem szabad elhanyagolni és tisztában lenni azzal, milyen “szerviz igényei” vannak fogsorunknak.

Kimagasló technikai felszereltséggel rendelkező központunkban a legmodernebb és legkorszerűbb eljárásokkal térképezzük fel fogai állapotát. Annak érdekében, hogy a legtisztább és legrészletesebb képet kapjuk az Ön fogai állapotáról, az első találkozás alkalmával igyekszünk a lehető legrészletesebben és teljes körűen kiterjedő állapotfelmérést, vizsgálatokat és kezeléseket elvégezni.

Célunk, hogy pozitív fogászati élményt nyújtsunk pácienseinknek, és a vizsgálatokkal járó kellemetlenségeket minimalizáljuk.

Időpont kérés

Recepció

A csomag az alábbi vizsgálatokat és kezeléseket tartalmazza:

  • 3D CT felvétel – klinikánkon GENDEX GXDP-800 Cone Beam CT teszi teljessé a digitális diagnosztikát, mindezt felesleges sugárterhelés nélkül. Munkánk minden területén a legnagyobb segítségünk, legyen szó egy egyszerűbb foghúzásról, gyökérkezelésről, szájsebészeti, illetve paradontológiai műtétről, vagy akár nagyobb lélegzetvételű implantációs beavatkozásról. A góckutatásban szintén kiemelt szerepe van, segít feltérképezni a rejtett egészségügyi problémákat.
  • Szájvizsgálat – célunk, hogy azonnali képet kapjunk az Ön fogairól, azok állapotáról, ehhez úttörő caries diagnosztikai technológiát alkalmazva, mely lehetővé teszi mind a felületi, mind a fogak közötti, szabad szemmel nem látható fogszuvasodás korai felismerését, mindezt röntgensugár nélkül. Klinikánkon, egyedülállóan 4 havonta tartunk kötelező kontrollvizsgálatot is, annak érdekében, hogy bármilyen jellegű és felmerülő problémát már kezdeti stádiumban orvosolni tudjunk.
  • Konzultáció – Klinikánkon minden kezelést, szakterületén kiemelkedő tudású szakorvos, vagy szakaszisztens végez, a vizsgálatokat, kezeléseket minden esetben konzultáció előzi meg.
  • Professzionális fogtisztítás (EMS Prophylaxis Master)– a fogakon lévő elszíneződéseket és lerakódásokat, fájdalom nélkül távolítják el Klinikánk orvosai és dentálhigiénikusai.
  • Szájszkenner – Medit i700 szájszkennerünk higiénikus, kíméletes, kellemetlenségektől és fájdalomtól mentes lenyomatvételt tesz lehetővé. Elkerülhető a hányinger, légzési nehézség érzése, valamint a lenyomatvételi anyagok okozta irritáció. Azonnali 3D virtuális képet kapunk az Ön fogairól, forradalmasítja a fogászati lenyomatvétel technikáját. A szkenner ötvözi a kiváló szkennelési- és az úttörő caries diagnosztikai technológiát mely lehetővé teszi mind a felületi, mind a fogak közötti, szabad szemmel nem látható fogszuvasodás korai felismerését, mindezt röntgensugár nélkül.


A komplett fogászati állapotfelmérésünk során feltérképezzünk teljes fogsora egészségi állapotát és megvitatjuk, milyen beavatkozások szükségesek a közeljövőben, vagy akár azonnal. Legyen tisztában fogai állapotával!

Időpont kérés




    Biztonsági kód
    captcha